betulart-logo

35 év fölött a felnőttek csontozata inkább fogy, semhogy épülne, ez a fogyatkozás a nők esetében a menopauza után még gyorsabban történik. Ennek eredményeképpen, ha a csontok túl gyengék ahhoz, hogy ellenálljanak ennek a veszteségnek, csontritkulás alakulhat ki.
Ez gyakran semmiféle tünettel nem jár, viszont gyenge csontok esetén nagy a kockázata a roncsolódásnak vagy törésnek – például, ha egy idős ember elesik.


Ugyanaz a tápanyag, amely gyerekkorban elősegíti a növekedést, felnőttként erősíti a csontokat.
A kalciumban gazdag táplálkozás segít minimalizálni a csontok ásványianyag-tartalmának a csökkenését, ami a csontgyengülés legfőbb előidézője.

A Farmtej tej és tejtermékek rendszeres fogyasztásával egyszerűen, magas arányban lefedheti a kalciumszükségletét.

Az Egyesült Királyság Tejtanácsa tudományos munkájában igazolta, hogy azok, akik kiegyensúlyozottan táplálkoznak és alacsony zsírtartalmú tejtermékeket is fogyasztanak, a rák bizonyos fajtáinak a kockázatát is csökkenthetik. Egy svéd férfiakon végzett tanulmány eredményei szerint: „azoknak a férfiaknak, akik napi legalább másfél pohár tejet ittak, 33%-kal kisebb esélyük volt vastagbélrákra, mint azoknak, akiknek alacsony volt a tejfogyasztása.

A tej jótékony hatásairól végzett kutatások arra következtetésre jutottak, hogy a kalcium és a tejben lévő egyéb alkotóelemek potenciális védelemként szolgálnak. Egy másik, norvég tanulmány szerint azoknál a nőknél, akik gyerekkorukban tejet ittak, és felnőttként is folytatták ezt a szokásukat, sokkal alacsonyabb eséllyel fejlődött ki mellrák.

Ezek a tanulmányok újra megerősítik a helyes étkezési szokások kialakításának a fontosságát, így például a fiatalkori rendszeres tejtermékfogyasztást, és ennek a szokásnak a megőrzését.

(felhasznált forrás: http://ec.europa.eu/agriculture/drinkitup/toolbox_hu.htm)


Fogyasszon valódi magyar tejet!
Igyon családja naponta Farmtejet!