„AZ EU ISKOLATEJ- ÉS ISKOLAGYÜMÖLCS-PROGRAMJÁNAK MAGYARORSZÁGI TAPASZTALATAI” kiadványt az Agrárgazdasági Kutató Intézet állította össze 2012 – ben.
A letölthető tanulmány többek között az iskolatejprogram szabályozásáról is szól, amelynek részleteit az alábbiakban is megismerhetik tisztelt Olvasóink.
„Az iskolai tejfogyasztás „Igyál tejet” programról szóló 135/2003. (XII. 17.) OGY. határozat, továbbá az iskolatejprogram újraindításáról szóló 1026/2004. (III. 31.) Korm. határozat alapján az iskolatejet 2004. május 1-jétől az általános iskolák alsó és felső tagozatos vagy ennek megfelelő korosztályú gyermekek részére kellett biztosítani. A program kedvezményezettjei kiegészültek a 2004/2005. tanév I. félévétől az óvodás gyerekekkel, a 2004/2005. tanév II. félévétől a szakképesítés megszerzésére felkészítő szakasz kivételével a középfokú nevelés-oktatásban részt vevő tanulókkal, 2009-től a gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelésben-oktatásban részt vevőtanulókkal, valamint a középiskolás korosztállyal. A 2003/2004. tanév II. félévében tanítási napokon 0,2 liter iskolatejet, a következőtanévtől már 0,25 liter tejegyenértékkel megegyező mennyiségű tejet vagy tejterméket kaptak a gyerekek. A 2003/2004. iskolaév május-június hónapjaiban a 2,8 százalékos zsírtartalmú, 0,2 kiszerelésű tej támogatása legfeljebb 30 forint volt.
Magyarországon 2004 és 2007 között az alábbi termékekre lehetett nemzeti támogatást igényelni:
• Zsíros tej és ízesített zsíros tejféleség legalább kilencven tömegszázaléknyi teljes tej tartalommal (a továbbiakban a Bizottság 816/2004/EK rendelete (2004. április 29.) szerint I. kategória).
• Félzsíros tej és ízesített félzsíros tejféleség legalább kilencven tömegszázaléknyi félzsíros tej tartalommal (a továbbiakban a Bizottság 816/2004/EK rendelete (2004. április 29.) szerint III. kategória).
• Zsírszegény tej és ízesített zsírszegény tejféleség legalább kilencven tömegszázaléknyi zsír-szegény tej tartalommal (a továbbiakban a Bizottság 816/2004/EK rendelete (2004. április 29.) szerint V. kategória).
• Nem ízesített, félzsíros vagy zsíros ömlesztett sajt, a sajt szárazanyagára vonatkoztatott leg-alább negyven százalék zsírtartalommal (a továbbiakban a Bizottság 816/2004/EK rendelete (2004. április 29.) szerint VIII. kategória).A termékek minőségi jellemzőinek meg kellett felelnie a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak. Támogatást a közoktatási intézmények üzemeltetői, illetve fenntartói igényelhettek, akik oktatási intézményenként szerződést kötöttek a tejfeldolgozókkal. A szállítandó termék szerződésben rögzített, áfával csökkentett vételárára vonatkozóan felsőhatárértéket állapítottak meg (5. táblázat). A hűtve tárolást nem igénylőtermékek 2005-től kerültek be a támogatható termékek körébe, emellett a sajtra igényelhető támogatás felsőhatára 800 forint/kg-ra emelkedett.
A 2008 és 2011 közötti időszakban három termékcsoportra lehetett nemzeti támogatást igényelni:
• I. kategória: teljes tej és/vagy 2,8 tömegszázalék zsírtartalmú tej, valamint ízesített tejkészít-mények azzal a feltétellel, hogy az ízesített késztermékben a tejhányad legalább 90 tömegszá-zalék, és a zsíros vagy félzsíros kategóriába esik;
• II. kategória: zsírszegény tej (1,5-1,8 tömegszázalék), ízesített tejkészítmények, azzal a feltétellel, hogy az ízesített késztermékben a tejhányad legalább 90 tömegszázalék legyen, továbbá
azzal a feltétellel, hogy zsírszegény vagy sovány kategóriába esik;
• III. kategória: nem ízesített ömlesztett sajt, amely 90 tömegszázalékban tartalmaz sajtot és megfelel a félzsíros vagy zsíros kategóriának.
A támogatás alapja 2008-ban a szerződés szerinti nettó vételár volt, míg 2009-től a bruttó vételár figyelembevételével határozták meg a támogatás maximális mértékét (6. táblázat).
A 116/2011. (XII.14.) VM rendelet szerint 2012-ben három termékcsoporttal (kefir, natúr, illetve ízesített joghurt) bővült az igényelhető termékek köre:
• IV. kategória: élőflórás savanyú natúr tejkészítmény (natúr joghurt és kefir), amely legalább 90 tömegszázalékban tartalmaz tejet,
• V. kategória: gyümölcslével vagy egyéb ízesítőanyaggal ízesített élflórás savanyú tejkészítmény, amely legalább 90 tömegszázalékban tartalmaz tejet,
• VI. kategória: gyümölccsel ízesített élőflórás savanyú tejkészítmény, amely legalább90
tömegszázalékban tartalmaz tejet.
A maximalizált bruttó vételár az I. és II. kategóriában változatlan maradt 2012-ben, míg az ömlesztett sajtok esetében 1 350 forintra emelkedett kilogrammonként. A IV. kategóriában a támogatás leg-feljebb 395 forint/kg, az V. kategóriában 460 forint/kg, a VI. kategóriában 315 forint/kg. A termékek minőségi, élelmiszer-biztonsági jellemzőinek, gyártási folyamatának, csomagolásának, jelölésének, szállítási, tárolási és kiosztási körülményeinek meg kell felelnie a hatályos uniós és magyarországi előírásoknak. A tejtermékek a hőkezelés módjától függően pasztőrözöttek vagy ultramagas hőmérsékleten hőkezeltek (UHT) lehetnek. A hűtést igénylőtermékek hőmérséklete a szállítás teljes időtartama alatt nem haladhatja meg a gyártó által a terméken feltüntetett tárolási hőmérsékletet, amely legfeljebb +6°C lehet. Ha az oktatási intézmény nem tudja megoldani a termékek hűtve tárolását, akkor gondoskodnia kell arról, hogy a termékeket a szállítást követőkét órán belül elfogyaszthassák a gyerekek, továbbá a megmaradt terméket a kiszállítástól számított maximum három órán belül meg kell semmisíteni. A fel nem használt iskolatejet nem lehet visszaszállítani a gyártóhoz. Amennyiben az intézményben biztosítottak a hűtve tárolás feltételei, akkor a terméket a csomagoláson feltüntetett fogyaszthatósági határidőig lehet tárolni és felhasználni. Az UHT termékek szobahőmérsékleten, a termék csomagolásán feltüntetett minőség megőrzési határidőig tárolhatók.
A közösségi rendeletnek megfelelően naponta gyermekenként maximálisan 0,25 liter mennyiségű tej (ízesített tej), illetve sajt esetében a 0,25 liternek megfelelő mennyiségű
termék biztosítható, amelyre támogatás igényelhető. Nem támogatható az a tej-/ízesített tej- vagy sajtmennyiség, amelyet olyan tanuló/óvodás részére nyújtanak, aki az adott tanítási/foglalkozási napon már részesült az őt megillető maximálisan 0,25 liter mennyiségű tejtermékből. Nem jár támogatás továbbá arra a mennyiségre sem, amelyet az adott tanítási/foglalkozási napra leszállított mennyiségből nem osztanak ki.
A támogatást az intézmény fenntartója és a szállító (tejfeldolgozással, illetve tejtermeléssel foglalkozó gazdálkodó szervezet) között létrejött szerződésnek megfelelően a támogatás előfinanszírozását vállaló szerződő fél igényelheti, amely rendelkezik az MVH jóváhagyásával. Támogatás abban az esetben is igénybe vehető, ha a fenntartó a szállítóval és a szállító által előállított termékek tovább-értékesítését végző gazdálkodó szervezettel egyidejűleg köt szállítási szerződést. Ebben az esetben a támogatás előfinanszírozását kizárólag a fenntartó vállalhatja. Akkor is kizárólag a fenntartó vállal-
hatja a támogatás előfinanszírozását, ha a szerződés alapján igényelhető támogatás mértéke nem éri el a bruttó vételár 100 százalékát.
A támogatás igénylője lehet:• szállító;
• települési önkormányzat;
• intézményfenntartó társulás gesztor önkormányzata;
• intézményfenntartó társulásban nem tag önkormányzat;
• megyei intézményfenntartó szerv;
• országos kisebbségi önkormányzat;
• gesztor önkormányzat;
• többcélú kistérségi társulás;
• alapítvány;
• egyházközség;
• egyéb.
A támogatás jogosságának ellenőrzésére az MVH formanyomtatványt készített, amelyen a köz-oktatási intézmény a tanulói/óvodás létszám pontos napi nyilvántartását vezetheti és a tényleges támogatási jogosultságot meghatározhatja. A nyilvántartásokat, illetve azok szabályszerű vezetését az MVH a helyszínen is ellenőrizheti. Ha egy tanuló/óvodás esetében a támogatás mértéke meghaladja a napi 0,25 liter mennyiséget, akkor a többletmennyiségre igényelt támogatás jogosulatlannak minősül. A jogosulatlanul igénybe vett támogatást – egyéb szankciókkal terhelten – a kérelmezőnek vissza kell fizetnie.
Az iskolatejprogramban résztvevő intézményeknek 2008-tól az iskolatejprogramot népszerűsítő plakátot kell elhelyeznie az intézmény főbejáratánál.”
A letölthető tanulmány az alábbiakban bővebben is megismerhető, ahol az iskolatejprogramról szóló tájékoztató jellegű cikk további részleteit is megismerheti.
(Készült: „AZ EU ISKOLATEJ- ÉS ISKOLAGYÜMÖLCS-PROGRAMJÁNAK MAGYARORSZÁGI TAPASZTALATAI” (Agrárgazdasági Kutató Intézet, 2012) alapján.
http://iskolatej.kormany.hu)